EGYESÜLETEK

VERSENYEK

Nagy csatában a Délalföld csapata nyerte a Köztársaság Kupát, második Nagykanizsa, harmadik Izsák.

Vissza a versenyekhez

 

UL KÖZTÁRSASÁGI KUPA 2008

Döntõ: Siófok-Kiliti

Megvédte a címét a Délalföld, második

Nagykanizsa, 
harmadik Izsák.

Ragyogó idõjárás, kiváló körülmények fogadták a döntõ résztvevõit és az érdeklõdõket. A döntõt megelõzõ hét érdekes fejleményeket hozott, hisz a továbbjutott nyolc csapat közül kettõ (Hajdúszoboszló és Õcsény) is jelezte: nem tud résztvenni a döntõn. Hajdúszoboszló helyére a selejtezõre nagy elánnal készülõ, de a dolgok szerencsétlen alakulása következtében azon résztvenni mégsem tudó Miskolc csapatát hívtam meg. Õcsény helyére pedig a nagyszerûen teljesítõ, de az erõs soltvadkerti mezõnyben "csak" a harmadik helyet megszerzõ Izsák csapata került be. A hét közepén aztán jött a hír, Szoboszló mégis tudna jönni, ha lehet még! Persze, hogy lehet! Természetesen a pótlólagos meghívásokat sem mondtam vissza, legfeljebb többen leszünk. Aztán jött még egy csavar: pénteken kiderült, hogy a békéscsabai csapat sem tud jönni, sõt veszélybe került a Délalföld csapata is, hisz a szegediek mellett itt is csabaiak voltak a csapattagok. A helyszínem aztán kiderült, hogy Szalay Peti mégis jön Csabáról, de mivel egyedül volt, a Délalföld csapatába szállt be Matuskáékat helyettesíteni. A nevezések véglegesítésekor kiderült, hogy van még egy nevezni szándékozó vegyescsapat (Siófok-Pécs). Mint késõbb kiderült, jó döntés volt a nevezésük elfogadása, hisz az elsõ feladat végére két csapat is visszalépni kényszerült.
Szóval kilenc csapat kezdte meg a döntõt. Elsõ számként lufikat kellett levadászni a versenyzõknek. Az elõzetesen a favoritok közt számontartott Nyíregyháza (tavalyi második) betlizett ebben a számban, egyetlen találatot sem értek el. Nem így az Izsák, ragyogóan teljesítve nyerték a számot. Nem kis meglepetésre a második a Zenit, a harmadik a Pécs-Siófok vegyes lett. Ebben a számban több csapat is jelentõs problémákkal küzdött. Motor gondja volt Szoboszlónak (egy géppel versenyzett a két páros), gépet kellett cserélni a Kanizsának, és sajnos történt egy kisebb baleset is, a második Miskolci páros sajnos orrrfutót tört. Az orrkúpon csúsztak néhány tíz métert, majd szerencsére minden további baj nélkül megúszták az esetet. Mivel õk is egy géppel versenyeztek, számukra itt véget is ért a verseny.
A második feladat a kacsázás volt. A feladat elõtti eligazításon a Szoboszlóiak is jelezték, hogy a motorgondjaik miatt õk is befejezik a küzdelmet. Így maradt hét csapat a folytatásra. Ebben a számban kevesebb meglepetés született: Nagykanizsa, Délalföld, Nyíregyháza végzett a képzeletbeli dobogón.
A célbadobás következett, ebben a számban a késõbbi három érmes csapat végzett az élen: Délalföld, Izsák, Nagykanizsa.
A mindent eldöntõ lövészet elõtt az Izsák (23 pont), Délalföld (22 pont), Nagykanizsa (19 pont) sorrend volt összesítésben. A végsõ gyõzelemre is már csak ennek a három csapatnak volt esélye.
A startsorrend szerint Nyíregyháza 218 mp-t, a Zenit 331 mp-t teljesített. Az esélyesek közül elõször a Délalföld kezdett, a Kovács-Varga páros hibátlant lõtt, a Szalay-Darázs páros egyet sem talált, összidejük 209 másodperc lett. Nem rossz. Következett a Nagykanizsa. A Solymosi-Rákos páros egy hibával, de nagyon jó idõvel teljesített, a Tóth-Kurucz páros egyet talált és az idejük is jó volt, így egyetlen másodperccel (208) megelõzték Solymosiék a Délalföldet. Ekkor már eldõlt, hogy az egyetlen másodpercnyi elõnnyel legfeljebb két pontot tud faragni a hárompontos hátrányból a Kanizsa a Délalfölddel szemben, így az már biztos, hogy a Kanizsa nem nyerhet.
Következett Pécs-Siófok 342 mp-el, Keszthely pedig 251 mp-t teljesített. Már csak Izsák volt vissza. A Fekete-Szöllõs páros nem ért el találatot, leszállás után jöttek reklamálni, nem mûködött a fegyver, új startot kérnek. Több versenyzõ rögtön jelezte, náluk is elõfordult hasonló eset, (megjegyzem a selejtezõk során is többször elõfordult ilyesmi, akkor sem volt emiatt új start) ez technikai sport, ez benne van! Jött a Ritter-Ritter páros, Dominik két találot ért el, ezzel minden eldõlt. Ezt a számot Nagykanizsa nyerte, Délalföld és Nyíregyháza elõtt. Az Izsákiak negyedik helye azt is jelentette egyben, hogy összesítésben a Nagykanizsa is megelõzte õket. Ritka izgalmas csatában dõltek el a dobogós helyezések!
A díjak átadása után már csak a hazaiak által biztosított nagyon finom ebéd elfogyasztása volt hátra. Néhány csapat maradt még vasárnapra is, hisz ne feledjük a Balaton mellett zajlott a verseny.

A döntõ eredményeit ide kattintva nézhetitek meg.

 

2007.06.22.

Ferinc Vince


Vissza a versenyekhez