EGYESÜLETEK

VERSENYEK

Az "érem" másik oldala.

Vissza a versenyekhez

Matuska Pali kérte, hogy a döntőről szóló beszámolóhoz minél közelebb kerüljön, ezért van a cikk felrakásának dátumában az eltérés!
Íme, az eredeti levél, kommentár nélkül!

 

Tisztelt Olvasók, Repülőtársaim.

Ferinc Vince barátom 2009.06.26-án itt a honlapunkon publikált egy cikket a Magyar Köztársaság Kupa idei,Nagykanizsai döntőjéről, amely cikk, többek között csak annak a bizonyos éremnek az egyik oldalát tartalmazta, engem pedig a cikkével természetesen ösztönzött arra, hogy írjak az érem másik oldaláról is, hiszen mindenkit, aki repül,vagy érdeklődik, feltehetően kíváncsi lehet a teljes, pontos történetre.

Az alapprobléma az MKK.döntőn az volt, hogy megkifogásoltam egy bírói döntést, amely hibás volt, /vagy mégsem/?

Ahhoz, hogy mindenki megértse, röviden pontosítanám azt a „bizonyos” történetet.

Kiélezett versenyhelyzetben a csapattársam rárepült az utolsó feladatban az utolsó céllégömbre. Repül felé a navigátora, célozza és lövi. A lufi abban a pillanatban durran el, amikor a gépük a lufi vonalába ér. A közönség illetve egyéb más pozícióból egyértelműen nem lehetett megállapítani, hogy találat érte-e a léggömböt, és azért durrant el, vagy a sárkány kereke durrantotta ki. Aki az esethez legközelebb áll (néhány méter), természetesen egy versenybíró. Az a versenybíró, akinek az a feladata, hogy egy stopper lenyomása mellett eldöntse, hogy érvényes volt-e a léggömb kidurranásának körülménye.

Most jött el az a pillanat, hogy pontosítsak.

Ez a bíró, akinek a feladata és legközelebbről látja az eseményt a lufi eldurranása után megfelelő reakcióidővel rendelkezve felemeli a helyes találatot igazoló fehér zászlót, vagyis érvényesnek jelzi a lövés találatát. Utána nem sokkal a versenybírók a kezükben lévő kis rádióval váltanak néhány mondatot, aminek a tartalmát én nem ismerem és ennek hatására ez a bíró, érthetetlen módon megváltoztatja a döntését és felemel egy érvénytelen találatot jelző piros zászlót.

Összefoglalva: egy meglévő, egyértelműen jelzett bírói döntést néhány mondatos megbeszélés után valamiért megváltoztatnak.

Ezek után megkérdezetem Ferinc Vince barátomat, hogy mi erről a véleménye. Ő azonnal hoz nekem válaszul egy példát a labdarúgásból, amikor egy hibás bírói döntés után ezt a döntést megsemmisítik, illetve megváltoztatják.

Igazából döbbenten hallgatom ezt a nagyon ritka példát, és nem értem, hogy miért nem azt a másik tíz-százezer focipéldát vesszük a beszélgetésünk alapjául, amikor a focibíró felemelte a zászlót és mivel ezzel ő volt megbízva, ezért az ő döntése került a papírra.

Tehát szeretném kijelenteni, hogy a bírói döntést, Én nem!!! kérdőjeleztem meg!

Én a bírói döntést elfogadtam, csak azt kérdőjeleztem meg, hogy miért szóltak bele,miért változtatták meg, miért emelték vagy emeltették fel utólag a piros zászlót (mert ugye a bíró önszántából először a fehéret emelte).

A történet pikantériájához hozzátartozik még néhány dolog. Az a bíró, aki a döntését megváltoztatta, az éppen Ferinc Vince barátom fia volt. Akivel rádión beszélt, az pedig Vince klubbtársa, barátja.Ezt a 2 tényt csak azért irtam hozzá mert szorosan hozzátartoznak az eseményekhez.

Ha eljutottunk idáig –közbe szúrnék egy gyors gondolatot: A verseny előtti napokban beszélgettünk Vincével, és amikor megtudtam, hogy ő is versenyezni akar, javaslatot tettem arra, hogy a bírók mellé jelöljön ki pártatlan embereket, akik a megfelelő helyről, a legjobb pozícióból szemlélhetik a versenyt, segíthetnek a jó, vagy rossz találatok megítélését, ezzel csökkentve a hibás bírói döntéseket, ezzel javítva a verseny objektivitását.

 Sajna erre elutasító választ kaptam

  Pici adalékként még hozzáteszem, hogy a másnap megrendezett Magyar-Horvát versenyen a Horvát Csapat vezetője is ugyanezt kérte Vincétől, akit Vince ezügyben,szintén,

hasonlóképpen elutasított.

Az egyik csapattársam Anyanyelvi szinten beszélgetett a Horvát csapatvezetővel, ezért tudhattam meg én is, hogy bizony ő sem értett egyet minden bírói döntéssel /amely szerintem teljesen természetes/viszont nem érti, miért nem lehetett a Magyar-Horvát Nemzetközi Versenyen, Magyar-Horvát kettős bírót kinevezni?

Ennyit annak a bizonyos éremnek a másik oldaláról.

Értékelve az eseményeket, az a véleményem, hogy ezeket a látványos, izgalmas versenyeket úgy kellene tovább csinálni, hogy az emberi szubjektivitást igyekezzünk minimálisra csökkenteni!

Ennek szellemében, azonnal tennék néhány javaslatot:

-         Mivel a talajérintés és a lufi vadászata a két emberi szemmel legnehezebben megítélhető feladat, szorítsuk ezt a két feladatot is teljesen, a technikai eszközök, szubjektivitásmentes megítélése közé!

1:

Nyújtsuk meg a talajérintés feladat bokszát kellőképpen, és tegyünk elé-mögé 1 méter magasra karókra kifeszítve egy-egy szalagot.  Aki a talajérintése előtt, illetve utána sem szakítja el az 1méter magasra kifeszített szalagokat, csak annak legyen érvényes a feladata! /Ez természetesen messziről is majd egyértelműen látható lesz./

2:

A léggömb vadászat feladatnál tegyük,/lógassuk/ a léggömböket középre a hídkapu feladat alsó szalagjára így megakadályozhatjuk a léggömb kerékkel való eldurrantását, vagy ha véletlenül mégis úgy történik,láthatjuk a téves találatot, mert akkor elszakad ezzel együtt a hídkapu szalagja is.

Elnézést kérek mindenkitől, hogy esetlegesen ilyen hosszúra sikeredett ez a néhány gondolat, de a csapattársaim is jócskán hozzátettek ezen látványos fejlődő versenyágunk minél objektívebb, sportszerűbb megítélésének mielőbbi eléréséhez. 

Tisztelettel: Matuska Pál  Békéscsaba,2009.07.03


Vissza a versenyekhez