EGYESÜLETEK

FRISS HÍREK, INFORMÁCIÓK

2015-03-10

Közgyűlés 2015

Vissza a kezdőlapra

Szombaton az MKSSZ közgyűlést megelőzően megtartottuk az MRSZ UL szakági közgyűlést.
31 MRSZ tag klub képviselői meghallgattak egy rövid tájékoztatót az UL Szakbizottság megalakulásáról.



A jelenlévők elfogadták az idei versenynaptár tervezetet, majd döntöttek a szakág költségvetéséről, ezt követően a szakági közgyűlés be is fejezte a munkáját.



Rövid szünetet követően megtartottuk évi rendes közgyűlésünket a már szokásosnak mondható helyszínen, a volt gyógyszerkutató éttermében. A mandátummal rendelkező 46 tagszervezetünkből 37 képviseltette magát.



A meghírdetett napirendi pontok szerint elhangzottak a beszámolók,  amiket a hozzászólások után a közgyűlés egyhangúlag el is fogadott.
Az ebéd elfogyasztása után Pető Sándor szakmai vezető adott rövid tájékoztatást a jelenlegi helyzetről, és a közeljövőben várható változásokról.



Mivel Dr. Szép Jenő lemondott elnökségi tagságáról, választást is kellett tartanunk. A három jelölt (Filipovits Attila, Keserű Lászlóné, Pető Sándor) közül a tagság Pető Sándort választotta meg az elnökség új tagjává.

Ezután Mészáros László, az MRSZ elnöke adott egy rövid tájékoztatót az MRSZ jelenlegi helyzetéről, majd a közgyűlés elfogadta a rendezvénynaptárt, aztán a 2015-s költségvetést.

A közgyűlés három órakor befejezte munkáját!

A fotókért köszönet Lukács Norbertnek!


Vissza a kezdőlapra