EGYESÜLETEK

FRISS HÍREK, INFORMÁCIÓK

2017-07-24

UL Nemzeti Bajnokság 2017!

Vissza a kezdőlapra

Két kategóriában, összesen kilenc géppel, sikeresen lezajlott az UL Nemzeti Bajnokság Nagykanizsán.


Az előre betervezett összes feladatot sikerrel teljesítette a mezőny. Öt navigációs, egy economi és öt ügyességi feladatot kellett megrepülni.

Pénteken a déli megnyitó és az ebéd után rögtön a legnehezebb feladattal kezdődött a verseny. A térképen mindössze egyetlen rövid vonal volt felrajzolva, ezen elindulva kellett fotót keresni, majd a megtalált fotón szereplő irányszögre fordulva keresni a következő fotót, amin az újabb kurzus irányszöge volt található, és ez többször ismétlődött.

A feladat a balatonkeresztúri repülőtéren ért véget. Egy rövid pihenő után innen egy olyan feladattal kellett Nagykanizsára visszarepülni, aminek egy szakaszán a legnagyobb sebességgel, egy másik szakaszán a lehető leglassabban, majd az előre megadott sebességgel kellett repülni, mindeközben a lehető legpontosabban repülni a kurzuson. (Nem egyszerű ez sem, volt egy "alig" negyven kilóméteres navigációs hiba is, de minden jó, ha a vége jó!) A fárasztó feladatok után mindenkinek jólesett a vacsora.

 Szombaton esőszünettel kezdtünk, majd két, közel kör alakú kurzuson kellett a fordító fotók segítségével végigrepülni, majd az üzemanyag bemérésre került sor. Ebéd után előbb egy V alakú sebességi szakaszt kellett teljesíteni (megadva a megrepüléséhez szükséges időt), majd a maradék üzemanyaggal kellet a lehető legnagyobb hurkot megrepülni. Este "hajszáll híjján", de elkerült bennünket a vihar, így a szalag feletti felszállás és a pontos időre való leszállás helyett csak a vacsora várt a mezőnyre.

Vasárnap újabb "másfél" navigáció várt a versenyzőkre, közte egy 6 m-es boxba kellet végrehajtani pontozott talajérintést.

 Aztán már csak a tegnap este elmaradt két ügyességit kellett pótolni, majd jöhetett az eredményhirdetés és az ebéd.

 Összességében jól teljesítettek a versenyzők, gratulálok a győzteseknek!

 

 Az eredmények:

RAL                  
                         
Név 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 össz.
Dolhai-Dobó 1000 834 250 1000 0 1000 0 350 1000 500 150 6084
Martinecz-Martinecz 327 640 0 299 0 661 250 0 733 416 100 3426
Palicz 235 1000 0 0 0 360 219 0 369 231 0 2414
                         
                         
                         
RWL                  
                         
Név 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 össz.
Kopa-Kun 1000 1000 200 1000 0 1000 157 0 957 444 150 5908
Dorfmeister-Dianovics 671 691 200 998 200 713 177 275 907 500 150 5482
Hegedűs-Csapó 823 823 0 957 0 0 0 250 1000 475 150 4478
Waller-Pataki 457 559 0 809 0 458 121 0 718 356 150 3628
Gémesi 580 0 0 835 250 0 250 240 497 350 0 3002
Kurucz-Léder 416 575 0 0 0 0 0 0 0 0 0 991

 

Ferinc Vince


Vissza a kezdőlapra