EGYESÜLETEK

VERSENYEK

Lezajlott a Köztársaság Kupa első kettő fordulója.

Vissza a versenyekhez

UL KÖZTÁRSASÁGI KUPA 2007
 
I. selejtezõ: Zalaegerszeg

II. selejtezõ: Balatonfõkajár

 

Megkezdõdtek az idei kiírás selejtezõi. Megvan az elsõ négy csapat, amelyik kiharcolta a döntõbe jutást. Mondhatnánk azt is hogy a hazainak nem sikerült érvényesíteni a "hazai pálya" elõnyét, hisz:
Zalaegerszegrõl a Nagykanizsa és a Szombathely-Keszthely vegyes, Balatonfõkajárról az Albatrosz és az MSE jutott a június 30-i döntõbe. (A döntõ megrendezésére a döntõbe jutott csapatok klubjai jelentkezhetnek.)

Az elsõre Zalaegerszegen került sor, június 2-án, szombaton.
Nem mondhatjuk, hogy az idõjárás velünk volt, hisz reggel Nagykanizsáról esõben indultunk, hazafele az út egy rövid szakaszán megint áztunk. Közben, az andráshidai reptéren a verseny befejezése után rövid idõvel, egy kiadós esõben is részünk volt. Ilyen idõjárási helyzet mellett nem is csoda, hogy csak 50 km-s körön belülrõl érkeztek a résztvevõk. (Egy gép visszafordult Szombathelyrõl, illetve a tapolcai klubhoz tartozó, de Gyõr-Sopronból induló Nagy Imre is a földi érkezés mellett döntött.) Négy klub: (Zalaegerszeg, Szombathely, Keszthely, Nagykanizsa) képviseletében érkezettek három csapatot alkottak.
A www.zalaihirlap.hu oldalon a képgalériák között találtok errõl a versenyrõl is fotókat.

A második selejtezõ Balatonfõkajáron, június 3-án, vasárnap volt.
Itt három klub: (Balatonfõkajár, Albatrosz, MSE) pilótái versenyeztek.
Az elsõ szám (lufivadászat) után a versenyzõk kérésére két órás szünetet iktattunk a programba az erõs oldalszél miatt. A szünet alatt aztán a széliránynak megfelelõ decket is meszeltek a rendezõk, így aztán már semmi akadálya nem volta folytatásnak. Mind a két helyszínen ragyogóan elõkészített repülõtér, kiváló vendégszeretet fogadta a versenyzõket és a kilátogató érdeklõdõket.
 

Az elsõ kiíráshoz képest jelentõs változások történtek az idei sorozatban. Kimaradt a gyorsulás (sokak szerint túl nagy elõnyt élveztek a nagy motorok), bejött helyette a lufivadászat (kötött lufira), kisebbek lettek a célterületek, az elhelyezésük sem egyvonalban van, az egész értékelés tisztán másodperc alapú lett. A változások azt a célt szolgálják, hogy kiegyenlítsük az esélyeket, valamint a kilátogató érdeklõdõk számára könnyeben érthetõvé, élvezetesebbé tegyük a versenyt. A közönség jobb kiszolgálása érdekében hangosítást, nagy méretû tájékoztató órát viszünk minden helyszínre.

Az elõzõ évben a gyorsulási verseny viszonylag hosszú idõt vett igénybe, most gyorsabb, pörgõsebb lett a mûsor.
A lufivadászat során a szél néha alaposan megtréfálta a versenyzõket, volt akinek szinte gurulva sikerült csak kipukkasztani a szél által majd a földig lenyomott lufit. Persze volt olyan is akinek egyáltalán nem sikerült. A többi versenyszám már ismert volt a versenyzõk elõtt. A feladatokat összességében jól teljesítette a mezõny.
A balatonfõkajári selejtezõben rendkivül szoros versenyen dõltek el a helyezések, az elsõ két csapat azonos pontszámmal végzett (a több megnyert versenyszám döntött), a harmadik is mindössze egy ponttal teljesített kevesebbet.

A zalaegerszegi eredményeket ide kattintva nézhetitek meg.

A balatonfõkajári eredményeket ide kattintva nézhetitek meg.

2007.06.07.

Ferinc Vince
 


Vissza a versenyekhez